Buddhista elvonulás Jan Boswijk vezetésével 2016

Buddhista elvonulás Jan Boswijk vezetésével
2016. június 28. – július 3.

Helyszín: Három Kincs Völgye

thich nhat hahn 1 peace jan boswikj 3

Közel tíz éve tart minden évben elvonulást Jan Boswijk, holland pszichológus-buddhista tanító Magyarországon. Mestere Thich Nhat Hanh vietnami zen szerzetes, a Lâm Tê՛ Dhyana Iskola 42. generációjának tanítója, akinek sok ezer követője van világszerte. 2004-ben Jan egy szertartás keretében „lámpást kapott” tőle, ami dharma tanítóvá avatta ebben a tradícióban.

Jan elvonulásain ennek a tradiciónak hagyományaihoz, tanításaihoz, rituáléihoz kerülhetünk közelebb. Egy olyan irányzata ez a zen buddhizmusnak, amely szelíd útja a befelé fordulásnak, a meditáció hétköznapi alkalmazásának életünkben, nem utolsósorban a buddhista illetve nyugati pszichológia hatékony ötvözetének.

Jan személyisége ösztönzőleg hatott közösségünk létrejöttére is, s a szangán belüli együttműködésünkre a tanítások egyéni eszközökkel való feldolgozására, életmóddá tételére.

Csöndes, vezetett, sétáló meditációk váltogatják egymást az elvonulás öt napja során. Délelőttönként többnyire dharma-tanítások lesznek, és lehetőség nyílik majd kérdéseink felvetésére is.

Vegetáriánus étkezés, kényelmes szállás, nyugodt, csöndes, szép környezet segítik gyakorlásunkat, elmélyülésünket.

A részvételi szándékot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre elküldött jelentkező levéllel szükséges megerősíteni.

A regisztráció elkezdődött.

Az elvonulás költségeit a jelentkezők száma is befolyásolja még, nagyságrendileg negyvenezer forint körül várható a hat nap öt éjszakára.

Egyéni támogatásra a szanga lehetőséget nyújt, és akinek módja, lehetősége van rá, szintén támogathatja anyagilag azok részvételét, akik jobban rászorulnak.

 Három Kincs Völgye megközelítése