Buddhista elvonulás, 2018 tavasz

Tavaszi elvonulás Jan Boswijk vezetésével

2018. március 15., 10:00–március 16., 17:00
Helyszin: Tan Kapuja Buddhista Főiskola
1098 Budapest, Börzsöny utca 11.

Kétnapos elvonulás Jan Boswijk-kal ( holland buddhista tanítóval ), aki a Szelidmosoly Buddhista Szangha tanítójaként tíz éve jár rendszeresen Magyarországra. Jan egyéni módon adja át tapasztalatait buddhizmus és pszichológia kapcsolatáról, és Thich Nhat Hanh tanításaról.

A két nap folyamán csöndes meditációk, dharma tanítás, közösen elköltött ebéd, mély relaxáció és kisebb csoportokban történő megosztás váltják majd egymást.

Remek lehetőség ez arra, hogy a zen gyakorlati megvalósításáról tanuljunk, és közösségre, menedékre leljünk egyéni gyakorlásunkat megerősítendő, vagy útkeresésünket segítendő.

Jelentkezni ezen a címen lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A másnap kezdődő elvonulást egy szerda esti előadás előz meg ugyanitt a főiskolán, amit Jan Boswijk tart. Az előadás nyitott és adományos.

A kétnapos elvonulás 12000 forintba kerül ebéddel együtt. Egyéni egyeztetésre is van lehetőség.

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket március 9-ig.

A Főiskola megközelítése