Képzeljünk csak el egy kukoricaszemet, amit elvetünk. Hét nap múlva kirügyezik és szárba szökken. A magasra nőtt kukoricaszárban már nem látjuk a magot. Ám a mag nem halt meg. Továbbra is ott van. A mélyére tekintve megláthatjuk a magot a kukoricaszárban. A mag és a szár nem két különálló entitás – az egyik a másik folytatódása. A szár a mag folytatódása a jövő irányába, míg a mag a szár folytatódása a múlt felé. A kettő nem ugyanaz, és nem is különálló dolog. Mi és az anyánk nem vagyunk ugyanaz az ember, de két különálló személy sem vagyunk. Ez nagyon fontos tanítás. Senki sem létezhet önmagában, egyedül. Kölcsönösen függő létezésben, mindenkivel és mindennel kapcsolatban kell lennünk.
A testünk vagy tudatunk egyetlen sejtjét szemügyre véve felismerjük magunkban az ősök minden nemzedékének jelenlétét. Az őseink nem csak emberi lények. Az emberek megjelenése előtt más fajok voltunk. Fák, növények, füvek, ásványok, mókusok, szarvasok, majmok és egysejtűek. Az ősök összes generációja jelen van a testünk és az elménk minden egyes sejtjében. Az élet áramának folytatódásai vagyunk.
Thich Nhat Hanh: Megbékélés - A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)
