Így vagy csodálatos, amilyen vagy. Ne próbálj hát másnak látszani. Az, amit keresel, már benned van. Nem a külvilágban kell felkutatnod. Itt van minden: a jelen pillanatban.

Ez a honlap Thich Nhat Hanh zen buddhista mestert és a tanításai szellemében Magyarországon működő szanghát mutatja be.

A Szelíd Mosoly Buddhista Szangha Jan Boswijk, holland pszichológus, pszichoterapeuta, buddhista tanító köré szerveződött gyakorlók közössége. A szangha tagjai Thich Nhat Hanh tanításai, hagyománya szerint közösen gyakorolnak, vesznek részt elvonulásokon, meditálnak. A szangha történetéről, életéről a weblap szangha menüpontjában olvashat.  

Aktualitások

Zen buddhista elvonulás 2024.

A Szelíd Mosoly Buddhista Szangha elvonulást szervez 2024. június 25 és június 30 között Bátonyterenyén, a Három Kincs Völgye elvonuló helyen.
3kv 02

Az elvonulást Jan Boswijk és Hilly Bol buddhista tanítók vezetik, akik Hollandiában élnek, és már 2005 óta van kapcsolatuk a magyar szanghával, és vezetnek Magyarországon elvonulásokat.

Az elvonulás helyszíne a Három Kincs Völgye. Csöndes, vezetett, sétáló meditációk váltogatják egymást az elvonulás öt napja során. Délelőttönként többnyire dharma-tanítások lesznek, és lehetőség nyílik majd kérdéseink felvetésére is. Kisebb csoportokban a hallott, és átélt élmények megosztása is a program része. Napi háromszori vegetáriánus étkezés, kényelmes szállás, nyugodt, csöndes, szép környezet segítik gyakorlásunkat, elmélyülésünket.

Ebben az évben kicsit rendhagyó elvonulást szervezünk. Plum Village-ben már hagyománya van az olyan elvonulásoknak, amelyeken gyerekek is részt vesznek. Tanítóinkkal egyetértésben idén olyan programot szervezünk a Három Kincs Völgyébe, ahova várjuk azokat az elvonulni vágyókat is, akik szeretnék magukkal hozni a gyerekeiket, vagy a családi, baráti környezetükből gyerekeket 6 éves kortól.

Az elvonulásról, és a költségekről itt olvashat részleteket.
 
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Idézetek

Az elmúlt években Thich Nhat Hanh műveiből több idézetet gyűjtöttünk össze. Ezt a gyűjteményt itt weboldalon a Tanítások/Idézetek menüpontban megtekintheti.

Haikuk

A szanghában működik egy haiku kör. A kör tagjai általában hetente összejönnek, és a tagok javaslatai alapján kiválasztanak egy haikut, képpel, amely aztán megjelenik itt a weboldalon, és a szangha Facebook oldalán.

A szeretet nyelve

Először önmagunkkal kel megbékélnünk, mielőtt valaki mással tennénk ugyanezt. Felismerjük és átöleljük érzéseinket és érzelmeinket. Meglátjuk, hogy szenvedésünk oka bennünk van és nem valaki másban, s ő csak megérintette a már bennünk rejtőzködő szenvedés gyökerét. Megértve mindezt, megláthatjuk azt, amivel mi magunk járultunk hozzá a nehézség létrejöttéhez, s ennek nyomán együttérzés kélhet bennünk. Mikor megbékéltél és békében vagy önmagaddal, sokkal könnyebb a másikhoz lépni és így szólni: „Tudom, hogy sokat szenvedtél. Tudom, hogy magam is hozzájárultam szenvedésedhez. Nem voltam elég éber és körültekintő. Nem értettem meg kellőképpen a szenvedésedet és a nehézségeidet. Lehet, hogy olyat mondtam vagy tettem, amivel a helyzetet tovább rontottam. Nem akartam sebet ejteni rajtad. Fontos számomra a boldogságod, a biztonságod, a szabadságod és az örömöd. Mivel foglya voltam a saját szenvedésemnek, időnként meggondolatlan voltam. Az a benyomás kélhetett benned, hogy fájdalmat akartam okozni neked. Ez nincs így. Ezért kérlek beszélj nekem a fájdalmaidról úgy, hogy ne kövessem el ismét ugyanazt a hibát. Tisztában vagyok azzal, hogy a te boldogságod döntő jelentőségű az én boldogságom szempontjából. Szükségem van a segítségedre. Oszd meg velem a félelmeidet és a szorongásaidat, a nehézségeidet, az álmaidat, hogy jobban megérthesselek.”

Forrás: Thich Nhat Hanh (2017). „How to fight”. Paralax Press, Berkeley, California.

Haiku 2021.03.05

spirituális
köd borítja a tájat
most itt örökre

Haiku csoport (2021)