Egy zen kóanban a következő kérdés áll: „Hol voltál, mielőtt a nagyanyád megszületett?” Ez nem filozófiai kérdés, hanem a szemlélődésnek olyan tárgya, amelynek naphosszat figyelmet kell szentelnünk. Attól válik valódi kóanná, hogy az áttörés érdekében maradéktalanul, szívvel-lélekkel neki szenteljük magunkat.
A tapasztalat azt mutatja, hogy lehetetlen valamiből semmivé foszlanunk, valakiből senkivé lennünk. Csak a folytonos megtestesülés létezik, amely más és más alakot ölt. Már a megszületésünk előtt is léteztünk, létezésünk pedig a halálunk után is folytatódik. Semmi sem juthat a lét állapotából a nemlétbe. Ahogyan Lavoisier, a tudós felfedezése szól: „Semmi nem jön létre, semmi nem vész el, minden átalakul.”
Az apám, például, elhunyt, mégsem tűnt el. Továbbra is elérhető. A testünk minden sejtjében benne hordozzuk a szüleinket és az őseinket, akár itt és most is szólhatunk hozzájuk. Én mindig ezt teszem. Érzem, hogy az apám elevenen él bennem. Meghívom, hogy sétáljon és lélegezzen együtt velem. Igyekszem megtenni helyette, amit ő nem tudott megtenni az életében. Kölcsönös létezésben élünk egymással.
Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)