Két hibás nézet is kering a szenvedésről. Az első az a gondolat, hogy amikor szenvedünk, akkor csak a szenvedés létezik, az egész élet a szenvedésről és a bajról szól. A második az a vélekedés, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha minden szenvedést megszűntetünk. Egyik sem igaz. Lehet sok minden, ami miatt nem vagyunk boldogok, ám ezzel egy időben a boldogság sok feltétele is adott. Például, ahhoz, hogy élvezzük az ülő meditációt, nem kell híján lennünk minden szenvedésnek. Mindannyiunkban ott van, de tudjuk, hogyan bánjunk vele.
Ne gondoljuk, hogy csak akkor lehetünk boldogok, amikor minden bajunktól megszabadultunk. Ez lehetetlen. Úgy vélhetjük, hogy ha buddhává válunk, nem kell többet gyakorolnunk, mert a buddha birtokában van a felébredésnek, a belátásnak, örömnek és a boldogságnak. De a felébredés, a belátás és a boldogság egytől egyig mulandó. Ha a buddha táplálni szeretné mindezeket, a szenvedést hasznára fordítva tovább kell folytatnia a gyakorlást, ahogyan a virágozni vágyó lótusznak is a tápláló iszapban kell gyökereznie. Ha tehát kapcsolatba kerülünk a szenvedésünkkel, elfogadjuk és átalakítjuk azt, az felébredést, belátást és együttérzést szül bennünk.
Thich Nhat Hanh: A zen és a bolygó megmentésének művészete (Ursus Libris, 2022. Fordította: Máriás Petra.)